Hogyan lehetne értékes az a ruha, amit két fityingért veszel meg?
Holnap című műsorunkban két hazai divattervezővel beszélgettünk arról, miért éri meg egyedi darabokra beruházni ahelyett, hogy felesleges ruhákat halmozunk fel, milyen a hazai ruhamárkák helyzete, és miért elszomorító, hogy az emberek még mindig igent mondanak az etikátlan körülmények között készült olcsó kollekciókra.Berczeli Betty, a Suit for Sunday-márka megalkotója azt a tévhitet szeretné eloszlatni a megrendelőiben, hogy az egyedi darab egyet jelent a luxustermékkel. „Nálam nincsen fix kollekció, a megrendelő elképzelését valósítom meg, lényegében bármit” – mesélte Berczeli a koncepciójáról. „Érdekes is számomra, hogy ennyire az alkalmi viselettel kötik össze az emberek az egyedi darabokat, hiszen a mindennapi öltözékbe is lehet energiát fektetni úgy, hogy az fenntartható és különleges legyen, ezeket többször fel lehet venni” – tette hozzá a divattervező, aki egyébként olyan zenekarokkal dolgozik együtt, mint a Blahalouisiana, vagy pedig a Carson Coma.
Stotz Natália vezetéknevét viselő márkája egybeolvadt a baggy darabokkal, patchwork farmereiről, és oversize kabátjairól ismert a hazai divat színterén, valamint Dzsúdló ruhamárkájának, a Bogának is tervezője az alakulásuk óta. „Unisex ruhákat készítek, szeretek a divatban elhatárolódni a nemektől” – mesélte nekünk Stotz a koncepciójáról. „A Boga pedig egy streetwear-márka, talán könnyebb kombinálni, mint az én darabjaimat. A magyarság életérzését szerettük volna átadni Juhász Marci kollekciójában” – tette hozzá Dzsúdló márkájáról. A divattervező azt is elmesélte, hogy szinte véletlenszerűen hozta őket össze a sors a népszerű zenésszel, Instagram-oldalára írta ki, hogy divattervezőt keres, Stotz Natália pedig az esélytelen nyugalmával jelentkezett Dzsúdlóhoz.
A beszélgetés végén a divattervezők ajánlották más, kisebb hazai márkákat , akikre érdemes lenne odafigyelni. Ezek között volt például a MrCarterCo, ami bőrtáskákat készít, Das Fanni kimono-ruhái, BORBALA újrahasznosított ruhái, ékszeres márkákból a Keshi pearls, illetve Luiza jewels, Málna, valamint a Secondland, akinek ruhamárkája most egy rövid szünetet tart, de felsorolták még az Unidentified T-shirt Object nevű márkát, ami egyszerű pólókhoz tervez extra ékszereket, illetve az Oat Ava márkát, ami kötött ruhákat csinál, illetve a Hiraeth Clothes.
Készült az EU fiatalokat célzó Gen.EU projektjében.
#geneu_telex
Telex.hu – Csak tőled függ!
• Telex: https://telex.hu/
• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas
• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/
• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/
• TikTok: https://www.tiktok.com/@telex.hu
• Telex Shop: https://shop.telex.hu/
00:00 Stotz Natália, a STOTZ márka uniszex ruhái, Dzsúdló és a Boga
04:33 Bérczeli Betty és a fix kollekció nélkül működő Suit for Sunday márka
07:23 A STOTZ és a Boga kezdeti évei
12:28 Suit for Sunday: a megrendelő is bevonódik a tervezésbe
19:07 Ha már ennyit dolgozunk vele, ez a ruha a kedvenc ruhád legyen
24:14 Azért ne vásárolj ruhát, hogy csak egyszer vedd fel
33:49 Dzsúdló: „Egy dolog kell a divathoz: a pénz” – tényleg így van?
36:01 Mi kerül ennyibe egy tervezői nadrágon?
41:07 Milyen ma Magyarországon fiatal divattervezőnek lenni?
46:46 Social média, influenszerek
52:08 Mi lett volna jó, ha tudtok a divattervező-karrieretek elején?
59:41 A Primark magyarországi nyitása és a fenntarthatóság
01:05:20 Milyen magyar márkákat ajánlanak? Receive SMS online on sms24.me
TubeReader video aggregator is a website that collects and organizes online videos from the YouTube source. Video aggregation is done for different purposes, and TubeReader take different approaches to achieve their purpose.
Our try to collect videos of high quality or interest for visitors to view; the collection may be made by editors or may be based on community votes.
Another method is to base the collection on those videos most viewed, either at the aggregator site or at various popular video hosting sites.
TubeReader site exists to allow users to collect their own sets of videos, for personal use as well as for browsing and viewing by others; TubeReader can develop online communities around video sharing.
Our site allow users to create a personalized video playlist, for personal use as well as for browsing and viewing by others.
@YouTubeReaderBot allows you to subscribe to Youtube channels.
By using @YouTubeReaderBot Bot you agree with YouTube Terms of Service.
Use the @YouTubeReaderBot telegram bot to be the first to be notified when new videos are released on your favorite channels.
Look for new videos or channels and share them with your friends.
You can start using our bot from this video, subscribe now to Hogyan lehetne értékes az a ruha, amit két fityingért veszel meg?
What is YouTube?
YouTube is a free video sharing website that makes it easy to watch online videos. You can even create and upload your own videos to share with others. Originally created in 2005, YouTube is now one of the most popular sites on the Web, with visitors watching around 6 billion hours of video every month.