Az Orbán-rezsimmel való mélypontom az átláthatósági törvény volt | Balzac & TASZ

Weiner Dánielt, a Balzac főszerkesztőjét és Doroszlai Emesét, a TASZ munkatársát kérdeztük arról, hogy a fiataloknak miért lett érdekes a politika, és miért élik meg rendszerváltásként április 12-ét.

Weiner a legjobb barátjával három éve alapította a Balzac újságot. Az ötlet onnan jött, hogy unatkoztak a gimnáziumban, miközben zajlottak a diáktüntetések a pedagógusokért, és arra gondoltak, dokumentálni kezdik a történéseket. Azóta többen csatlakoztak hozzájuk, és a szerkesztőségben egyetemisták is dolgoznak. Annyi a kikötésük, hogy a Balzacnál legyen mindenki fiatalabb 25 évesnél. Az alapító főszerkesztő azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése miatt egyre fontosabb a sajtó feladata, mert a médiumoknak el kell nyerniük a fogyasztók bizalmát.

Doroszlai a TASZ közösségi felületeire gyárt tartalmat, rövid videókban magyarázza el közérthetően a szervezet ügyeit, amik többek között magukra hagyott gyerekekről, az egészségügy helytelen működéséről, és oktatásért harcoló tanárokról is szólnak. „Van egy nagyon erős igazságérzetem, ami nem hagy nyugodni, ezért nem is tudnék mással foglalkozni, csak azzal, ami hozzájárul ahhoz, hogy legalább egy picit is igazságosabb társadalomban éljünk” – mesélte Doroszlai, aki egyébként pszichológiát végzett, és a diplomája után rögtön a TASZ-nál kezdett el dolgozni. Azt is elmondta, hogy személyes mélypontnak élte meg, amikor a leköszönő miniszterelnök, Orbán Viktor belengette egy éve az átláthatósági törvényt.

Készült az EU fiatalokat célzó Gen.EU projektjében.

#geneu_telex

Telex.hu – Csak tőled függ!
• Telex: https://telex.hu/
• Telex támogatás: https://telex.hu/tamogatas
• Facebook: https://www.facebook.com/telexhu/
• Instagram: https://www.instagram.com/telexponthu/
• TikTok: https://www.tiktok.com/@telex.hu
• Telex Shop: https://shop.telex.hu/

00:00 Van egy erős igazságérzet bennem - Doroszlai Emese a jogvédőségről
05:52 Unatkoztunk, ezért elkezdtük dokumentálni a diáktüntetéseket
10:34 Hogyan kell kontentet gyártani a fiataloknak?
16:09 A Z-generáció tartalomfogyasztási szokásai
20:14 Miért kezdtek érdeklődni a fiatalok a politika iránt?
25:12 Az átláthatósági törvény volt a mélypont
28:53 A Balzac működésének kulisszatitkai
34:29 A gyermekvédelem nem összeomlóban van, hanem összeomlott
39:00 Mi változhat az új kormány alatt?
44:49 Mi kellene a sokszínűbb kultúrához? Receive SMS online on sms24.me

TubeReader video aggregator is a website that collects and organizes online videos from the YouTube source. Video aggregation is done for different purposes, and TubeReader take different approaches to achieve their purpose.

Our try to collect videos of high quality or interest for visitors to view; the collection may be made by editors or may be based on community votes.

Another method is to base the collection on those videos most viewed, either at the aggregator site or at various popular video hosting sites.

TubeReader site exists to allow users to collect their own sets of videos, for personal use as well as for browsing and viewing by others; TubeReader can develop online communities around video sharing.

Our site allow users to create a personalized video playlist, for personal use as well as for browsing and viewing by others.

@YouTubeReaderBot allows you to subscribe to Youtube channels.

By using @YouTubeReaderBot Bot you agree with YouTube Terms of Service.

Use the @YouTubeReaderBot telegram bot to be the first to be notified when new videos are released on your favorite channels.

Look for new videos or channels and share them with your friends.

You can start using our bot from this video, subscribe now to Az Orbán-rezsimmel való mélypontom az átláthatósági törvény volt | Balzac & TASZ

What is YouTube?

YouTube is a free video sharing website that makes it easy to watch online videos. You can even create and upload your own videos to share with others. Originally created in 2005, YouTube is now one of the most popular sites on the Web, with visitors watching around 6 billion hours of video every month.